Tags

,


Szerző: Máriás Leonárd

Tamás megcsinálta a szerencséjét Németországban, az Edeka szupermarketlánc áru-összekészítője lett, nettó 600 ezer forintot keres, heti öt napban, napi nyolc órában – igaz, síruhában, annyira hideg van a munkahelyén. De ő boldog. A nógrádi férfi a magyar nyomor legmélyéről érte el ezt, megjárta a börtönt is. Pár hete azért jött haza néhány napra, hogy segítsen a menekülteknek.

Tamással négy éve, a balassagyarmati börtönben találkoztam először. A Hófehérke saját poénjaikkal és börtönzenével feldobott verzióját adta elő fogvatartott társaival, a Feldmár Intézet mesekörével. Akkoriban csak annyit lehetett róla tudni, hogy egy szerencsétlen nógrádi srác, aki pár évet kapott valami pitiáner ügy miatt. Az utolsó fellépése a szabadulása utáni napra esett, és ahelyett, hogy elindult volna haza, egy buszmegállóban húzta ki az éjszakát, hogy visszatérhessen az előadásra.

Azóta nem láttam, de pár hete a menekültválság ismét összehozott minket. Kiderült, hogy Németországban megcsinálta a szerencséjét, és azért jött haza néhány napra, hogy segítsen a menekülteknek. Ételt osztott a Keletiben, a Nyugatiba érkezőknek segített eligazodni a városban, vagy éppen egy szír kisfiúval kereste órákon át a szüleit. Amikor megkérdeztem, miért csinálja, azt mondta,

azért, mert segítségre szorulnak, és ez bármelyik országgal, bármelyik néppel, bármikor előfordulhat. Mondhatjuk, hogy nekünk is sok problémánk van, ez igaz is, de akkor se fordulhatunk el az emberektől, amikor menekülniük kell.

„Én nem ezért jöttem”

Tamás már a börtönben eldöntötte, hogy Németország felé veszi az irányt.

Huszonhét évesen kerültem be, és közel harminc voltam, amikor kijöttem. Odabent végiggondoltam az életet, a dolgaim. Bentről váltam el, elveszítettem a feleségem és a vele töltött kilenc évet, az otthont. Rájöttem, hogy amit eddig elértem, nulla, mindent újra kell kezdenem. Úgy gondoltam, lehet, hogy nem tudok már mindent visszahozni, de valami olyat kell csinálnom, amivel rövid időn belül el tudok érni, fel tudok mutatni valamit.

A másik ok az volt, hogy tudta, milyen élet, milyen közösség várja kint. Tisztában volt vele, hogy romlottak az életkörülmények, és ilyenkor egy börtönviselt ember még a szokásosnál is könnyebben belecsöppen egy újabb hibába.

Munkája lett volna Magyarországon is. Korábban a Bosch hatvani autóelektronikai gyárában dolgozott gépmesterként, egy gyártósor felügyeletéért és karbantartásáért felelt. Főnöke azt mondta börtönbevonulása előtt, hogy ha letelt a büntetése, keresse meg őt, visszaveszi. Szabadulása után azonban nem élt ezzel. Nem akart egy városban élni a volt feleségével, és látni, hogy mással van.

Egykori feleségével még a középiskolában ismerték meg egymást, a főiskola miatt Szegedre költöztek, de jött a pénzhiány. Építkezéseken vasbetont szerelt hajnal öttől este hétig,de gyakran nem fizették ki. Volt olyan hónap, amikor kéthetente kapott tízezer forintot. Tamás azt mondja, nem akarta, hogy a volt felesége miatta ne fejezze be a főiskolát:

Felelős voltam érte, nem engedhettem, hogy abból a rétegből, ahonnan jön, miattam ne érje el az álmát.

A volt felesége roma származású, tanító lett, de a szegedi években volt, hogy a bevásárlóközpontok szökőkútjaiból összeszedett aprópénzből tudtak csak ételt venni.

Egy napon azt mondtam: vége, én nem ezért jöttem. Próbáltam dolgozni, próbáltam normális munkából becsületesen megélni, de nem fizettek ki. Meguntam a dolgot, és úgy döntöttem, többet nem kerülünk utcára.

A következő alkalommal, amikor nem fizették ki, elhozta a munkaeszközöket, és eladta más építési vállalkozóknak. Ezt vagy négyszer megcsinálta, és hamar eljárás indult ellene. Nem volt jó üzlet, az okozott kár több volt, mint a pénz, amit kapott az eszközökért. Ma már bánja, hogy elkövette ezt a hibát, a börtönben töltött idővel viszont megbékélt.

Minden, ami az életedben történik, azzal soha nem kevesebb leszel, hanem több. Úgy kell hozzáállni, hogy most ezt sajnos meg kell szenvednem, de ha kimegyek, akkor teljesen más életet fogok élni. Mindig az emberen múlik, és mindig minden fejben dől el.

Persze a szűkszavú megjegyzésekből, amit a börtönévekről mesél, lehet sejteni, milyen kemény lehetett az élet bent. Nagy segítséget jelentett neki a Feldmár Intézet, amely éveken át hetente mesekörös foglalkozást tartott a börtönben.

„Háromezer forint volt a zsebemben”

Alig több mint egy hónappal az után, hogy szabadult, már Németországban volt, a nyugat-németországi Mannheim mellett talált magának állást. Ha nem lett volna a börtön, akkor is bőven lett volna ösztönző, hogy inkább külföldön próbáljon szerencsét.

Miután szabadultam, megkerestem az ismerősöket, és rá egy hétre már Budapesten útépítésen dolgoztam. Hajnal négykor indultam, este nyolcra értem haza, napi 4300 forintot kerestem.

A fővárosi munkahely azért emésztett fel napi 16 órát, mert a munkásokat vidékről, több megyéből gyűjtötték be mikrobusszal mindennap. Közben az interneten kereste a németországi munkalehetőségeket. Elég gyorsan kitapasztalta, hogy melyik hirdetés átverés. Általában az, ami arról szól, hogy előbb fizetni kell, utána mondják meg, hol lehet munka. A jelenlegi állása interjúján a németekkel is beszélnie kellett, a 8 évnyi tanulmányból még maradt valamicske konyhanyelv.

Háromezer forint volt a zsebemben, amikor útnak indultam. Az első hónapot úgy éltem túl, hogy flakonokat gyűjtögettem, mert darabjáért 25 centet ad az automata. Az első fizetésig abból ettem.

Síruhában egy mélyhűtőben

A munka nem könnyű. Tamás egy nagy hűtőházban dolgozik,  mínusz 26 fokban, síruhában. Egy targoncaszerű járművel közlekedve össze kell szednie a boltok megrendeléseit. Megkapja, hogy mennyi terméket kell összeállítani, és a kódokat, melyek azt mutatják, hol találhatók a hűtőházban.

A hűtőházban dolgozók arcára védőmaszkot adnak, de ő általában nem használja, mert kényelmetlen. A lehelet megfagy rajta, és nehezebb benne lélegezni. A ruha kényelmetlen, nagyjából 10 kiló, és teljesen beleizzad. Ezt a munkát mégis jobban szereti, mint a kőművességet. Biztonságosabbnak és könnyebbnek érzi.

Pedig bőven vannak egészségügyi kockázatok is. Például nagyon kell figyelni a szén-monoxidra, amit a hűtőrendszer termel. Ha a szén-monoxid szintje eléri a biztonsági értékhatárt, megszólal a riasztó és azonnal el kell hagyni a helyiséget. De általában érzik is a munkások, amikor a szén-monoxid közelít az értékhatárhoz. Elkezd fázni a lábuk, a kezük.

Azt is mondják neki sokan, hogy az ízületekre is károsan hat a hideg hosszú távon. De úgy érzi, bírja, és csinálja, amíg képes rá. Németek nem dolgoznak a hűtőházban, csak oroszok, kazahok, lengyelek és magyarok. A németek, ha nem kényszerülnek rá, ilyen helyre nem mennek dolgozni.

A németországi vendégmunkásoknak viszont csábító lehet, hogy – más helyektől eltérően – a hűtőházban csak nyolc órát szabad dolgozni naponta, és hétvégén nincs munka. Ennek ellenére a fluktuáció elég nagy. A többség pár hét után kiesik, mert nem bírják a klímát vagy elküldik őket.

Fejben jónak kell lenni, meg kell jegyezni a termékek helyét jelölő számokat, és ebből elég sok van. Az egyik munkaerő-közvetítős dolgozó két héttel azelőtt, hogy az Edeka állományában folytathatta volna a munkát, mentálisan összeomlott és kilépett.

„Jól meg lehet élni Németországban”

Tamás majd másfél évig dolgozott kölcsönzött munkaerőként, de idén májustól az Edeka átvette őt a dolgozói állományába. Amíg a munkaerő-közvetítő állományában volt, akkor nettó 1150-1200 eurót (mostani árfolyamon 350 ezer forint körüli összeget) keresett, de ebből levontak 325 eurót, a szállás díját.

A 800-840 euróból, ami maradt, jól meg lehet élni Németországban. Az árak a magyarországihoz közeli szinten vannak, a dohánytermékeket és a húsárut leszámítva. Kezdettől fogva havi 3-400 eurót haza tudok küldeni a szüleimnek.

A maradékból az első hónapokban sokat költött ruházkodásra. Amikor szabadult, csak két-három farmerja és néhány pólója volt. Azóta vett házimozi-rendszert, telefont, már autója is van. Azzal járnak munkába, de a kollégája vezet, mert jogosítványa még nincs, most jár tanfolyamra.

Mióta a cég átvette, teljesen megváltozott minden. Az alapbére nettó 1600 euró lett, amire teljesítményösztönző prémiumot is kap. Minden egyes összeállított termék növeli a prémium havi összegét, minél több megy át a kezén hatékonyan, annál többet kap hó végén. A prémiumból havonta akár 500 euró is összejöhet, így május óta átlagban 1900-2000 euró (vagyis mostani árfolyamon számolva úgy 590-630 ezer forint) között keresett. De nemsokára letelik az első 6 hónap, és automatikusan magasabb fizetési kategóriába kerül.

Eleinte egy falusi panzióban lakott, ami a munkaerő-közvetítő munkásszállójaként működött, 30 kilométerre a munkahelyétől. Külön szobája volt, saját fürdőszobával, csak az étkezőhely volt közös. Pár hónapja viszont kivett egy 60 négyzetméteres lakást, ami már csak pár kilométerre van a munkahelyétől.

Mivel eddig kevesebb pénzből is kijött, és már megvette magának azt a néhány dolgot, amire vágyott, elkezdett félretenni. Az álma a saját lakás, most erre gyűjt. Negyvenéves korára szeretné elérni azt az állapotot, amikor úgy érzi, hogy megvan mindene. Leginkább családot szeretne.

Advertisements