Tags


A pszichoanalízis tulajdonképpen Freud Álomfejtésével született meg a 20. század legelején, de az álmok jelentőségével, pláne jelentésével máig sem vagyunk tisztában. Pedig lassan a ráció papjai, a tudósok is elismerik, hogy éjszakai agytevékenységünk nem értelmetlen kacat, hanem figyelemre méltó műalkotás. Széljegyzetek Feldmár András új könyvéhez, az Álom és valósághoz. 

Freud Álomfejtés című könyve 1899 végén jelent meg, de a kiadó már az 1900-as évszámot nyomtatta a címoldalra. Márpedig éppen a mestertől tudjuk, hogy nincsenek véletlenek. 

Ha el kellene készítenünk a 20. századi gondolkodást legerőteljesebben befolyásoló művek toplistáját, az Álomfejtés mindenképpen előkelő helyet kapna rajta.

Feldmár: Hogyan lehetne úgy élni, hogy döntéseink ne félelemből, hanem az élet szeretetéből fakadjanak?

Freud botrányos módon feje tetejére állította az előző néhány évszázad európai gondolkodását. Nagyjából úgy, mint Kopernikusz, aki annyira félt, hogy elméletével – miszerint a Föld forog a Nap körül és nem fordítva – nevetségessé válik a korabeli tudósok szemében, hogy csak közvetlenül a halála előtt merte kiadni élete főművét.

Freud az európai gondolkodás egyik botrányhőse

Freud kopernikuszi fordulata az ész, a tudat trónfosztása volt. Azt állította, hogy a személyiség olyan, mint egy jéghegy, amelynek vízből kilátszó csúcsa a tudat, a víz alatt megbújó, jóval terjedelmesebb része pedig a tudattalan.

A botrány pedig az, hogy nem a jéghegy csúcsa irányítja az életünket, hanem az a láthatatlan, ösztönökből, elfelejtett emlékekből, elfojtott késztetésekből álló hatalmas tömeg, amelynek létezéséről tudni sem akarunk.

Freud forradalmi újítása annyi, hogy az üzenet nem a másvilágból érkezik

Freud éppúgy félt a nevetségessé válástól, mint Kopernikusz. Egész életében arra vágyott, hogy elismert tudós legyen. Mégis vállalta a kockázatot, talán mert maga sem tudta pontosan, hová vezet a gondolatkísérlete. Az álom a tudattalanba vezető királyi út, mondta. 

A megfejtetlen álom olyan, mint az elolvasatlan levél, mondta a talmudista Hisda rabbi. Az a gondolat, hogy az álom üzenet, egyetlen kultúrától sem volt idegen. Freud forradalmi újítása „mindössze” annyi, hogy az üzenet nem a másvilágból érkezik, hanem belső isteneink és démonaink próbálnak ezen az úton kapcsolatba lépni velünk.

Álmában mindenki formabontó művész

Életünk egyharmadát alvással töltjük, és erre nem csak fizikai erőnlétünk megőrzése miatt van szükségünk. Azt a rengeteg ingert, ami napközben ér minket, az álmaink segítenek feldolgozni. Többnyire nem a logika, nem a ráció, nem a szisztematikus rendszerezés módszerével, hanem a művészet eszközeivel: képekkel, szimbólumokkal, meghökkentőnek tűnő asszociációkkal.

Álmunkban mindannyian művészek vagyunk, méghozzá kísérletező művészek, dadaisták, szürrealisták, expresszionisták. Éber állapotunkban aztán ugyanolyan értetlenül állunk álomalkotásunk előtt, mint sokan egy Dalí-, egy Klee- vagy egy Bálint Endre-kép előtt.

Bálint Endre: Zöld madár

Ahogy a modern művészet, úgy az álom is benyomásokat, lelkiállapotokat, félelmeket és vágyakat tükröz. Lehet, hogy nem valószerű, hogy irreálisnak, sőt őrültnek tűnik, de ettől még nem badarság, és főleg nem kukába való szemét, mint ahogy azt a DNS kettős spirálját felfedező és ezért Nobel-díjat szerző Francis Crick nyilatkozta egy tudományos szaklapban.

Az álom nem a tudat bélsara

Feldmár András pszichológust annyira felbőszítette a tudós nyilatkozata, hogy felhívta telefonon, és megkérdezte, milyen kísérleti eredményekre alapozza az álmokkal kapcsolatos véleményét. A beszélgetés során kiderült, hogy a kísérleteket még el sem kezdték, de Crick máris biztos volt az eredményben.

Az álom nem lehet más, állította, mint az agyunk emésztő tevékenységének végterméke, a tudat bélsara, vagy ahogy Feldmár a maga keresetlen módján fogalmaz, szar. Ha bebizonyosodik, mondja a pszichológus, hogy a Nobel-díjas tudósnak igaza van, ha kiderül, hogy ő, Feldmár András negyven éve nem tesz mást, mint a saját és mások szarában turkál, azonnal felhagy ezzel a tevékenységgel, és más elfoglaltság után néz.

Nem tudom, mikor zajlott le ez a telefonbeszélgetés, mindenesetre az agykutatás legújabb eredményei szerint az álom semmiképpen sem szemét, hanem egy más tudatállapot, amely segít az ébrenléti (logikai-racionális) tudat kiegyensúlyozásában. A neurobiológia igazolta a pszichológiai gyakorlatot, elismeri az álom pozitív, tisztító, feldolgozó hatását.

Az álom nem a tudat bélsara

Az álom segít megoldani a problémákat

A tudatmódosulást az idézi elő, hogy a REM-fázisban, vagyis az alvásnak abban a szakaszában, amelyben az álmaink többsége születik, radikálisan csökken a szerotonin és a noradrenalinaktivitása. Mivel ezek teszik lehetővé, hogy ébrenléti állapotban fókuszálni tudjuk a figyelmünket, amikor takarékra állítják magukat, az agyunk más működésmódra kapcsol.

A logika háttérbe szorul, az intuitív funkció lép működésbe. Hatalmas gondolati ugrásokra leszünk képesek, meglepő asszociációkat produkálunk, elfeledettnek hitt emlékképek, ismeretfoszlányok bukkanhatnak elő, könnyedén ugrálunk a különböző perspektívák között.

Az élményem én vagyok

Az, hogy a napközben átélt élményeinket az agyunk bizarr szituációkba helyezi, segít a feldolgozásban, a problémák megoldásában. Akár érzelmi, akár gondolati nehézséggel küszködünk, álmaink a problémákat új kontextusba helyezik, összekapcsolják egy-egy régi élménnyel, szimbolikus képpé sűrítik, abszurdnak tűnő képzetekkel társítják – és ezzel időnként revelációszerű felismerésekhez juttatnak minket, vagy csak észrevétlenül segítenek a feldolgozásban.

Mint azoknál a frissen elvált nőknél, akiket egy vizsgálat során arra kértek, jegyezzék fel rendszeresen az álmaikat. Kiderült, hogy azok a nők, akik rendszeresen álmodtak az exférjükkel, könnyebben túl tudtak jutni a válással járó traumán, mint azok, akik az álommunka révén nem könnyítették meg a saját dolgukat.

Senki nem élheti át ugyanazt, amit én

Forrás: HVG

Mindez és még annyi más Feldmár András új könyve, azÁlom és valóság olvasása közben jutott eszembe. Annak mondom, aki nem ismeri a Kanadában élő, az utóbbi évtizedekben Magyarországon is gyakran megforduló, itthon sikerszerzővé vált pszichológus munkáit: Feldmár könyvei nem klasszikus értelemben vett könyvek.

Ne szisztematikusan átgondolt, következetesen felépített gondolati konstrukciókat várjunk tőle, hanem közvetlen élményen alapuló, spontán megnyilvánulásokat, amelyeknek egyetlen célja van, a gondolatébresztés.

Feldmár nem akar rendszert építeni, még csak arra sem törekszik, hogy konzisztens – belső ellentmondásoktól mentes – legyen. Számára a gondolkodás kiindulópontja, egyáltalán, az emberi egzisztencia egyetlen kapaszkodója a tapasztalás, az élmény.

Az élményt senki nem veheti el tőlem, és senki nem is értelmezheti helyettem. Soha senki nem fogja ugyanazt átélni, amit én. Az élményem én vagyok. Ha tehát valaki azzal jön, hogy amit átéltem, az nem is úgy van, jó lesz vigyázni.

Feldmár önmagáról beszél, amikor Oshót idézi, akit sokan sarlatánnak tartanak. Egyetlen módon döntheted el, hasznos-e számodra egy ember, vagy sem. Ha valakinek a társaságában úgy érzed, közelebb kerülsz önmagadhoz, akkor érdemes azzal az emberrel (könyvvel) együtt lenned. Akinek a társaságában nem lehetsz önmagad, attól menekülj. Ehhez persze, ezt már én teszem hozzá, nem árt tisztában lennünk azzal, ki is az az önmagunk. Legalább úgy körülbelül.

Feldmár a 21. századi pszichológia botrányhőse

Feldmár szókimondása, öntörvényűsége, tekintélyt és tabut nem tisztelő szkepticizmusa és radikális individualizmusa sokakat vonz és – gondolom – még többeket irritál. Bármi is legyen az ürügy, álom, valóság, szégyen, szeretet, gyerekkor, LSD, halál, élet, Feldmár mindig az elevenünkbe talál. Arról beszél, ami valamennyiünket foglalkoztat, ha ébren nem is, az álmainkban biztosan: hogyan lehetne úgy élni, hogy döntéseink ne félelemből, hanem az élet szeretetéből fakadjanak?

Feldmár se gyógyszert, se módszert nem ír fel receptre. Nem tesz mást, csak újra meg újra elmeséli nekünk az életét, mindig egy kicsit más aspektusra fókuszálva. Most éppen arra, mire tanították meg az álmai.

Akit mindez hidegen hagy, ne olvasson Feldmárt

És közben olyan botrányos dolgokat mond, hogy a gyerekeinket mi kényszerítjük hazugságra, hogy nincs olyan paranoiás, akit ne üldöztek volna egyszer ténylegesen, vagy hogy az érzéseink sokszor nem a jelen szituációra, hanem egy felbukkanó emlékre adott reakciók.

Akit mindez hidegen hagy, ne olvasson Feldmárt. De akiben egy kicsit is motoszkál a kíváncsiság, hogyan működik ez az egyszeri, megismételhetetlen szerkezet, amelyet énnek hívunk, valószínűleg inspirálónak fogja tartani a szövegeit. Mint ahogy a kötet végén olvasható álomértelmezési kísérleteket is, amelyek sokat segítenek abban, hogyan lássunk neki a tudattalanunkból érkező, sokszor olvashatatlannak tűnő üzenetek kisilabizálásának.

Feldmár András

1940-ben született Budapesten. Három és fél éves korában az apja munkaszolgálatba, az anyja Auschwitzba került, őt pedig egy fiatal katolikus nő rejtegette. 1956-ban, 16 évesen elhagyta az országot, és rövid bécsi, illetve londoni tartózkodás után Kanadába került egy nagynénjéhez.

Előbb matematikusnak tanult, ami „évekig biztonságérzetet adott neki egy nagyon bizonytalan világban”, majd érdeklődése a pszichológia felé fordult. Már öt éve praktizált pszichológusként, amikor megismerkedett Ronald David Lainggel, a neves skót antipszichiáterrel, akit a mai napig a mesterének tart. Neki köszönheti, hogy kereső ember lett, aki nem éri be a kész válaszokkal, és folyton tovább keres.

Feldmár András 1992 óta rendszeresen tart előadásokat Magyarországon, és az utóbbi években számos könyve jelent meg magyarul.

Advertisements