Tags


Közgazdasági eretnekség, balos anarchista divat vagy egy sajátos unortodox gondolat – mindenesetre egyre több tanulmány szerint kellene kevesebbet dolgoznunk, mert azzal mindenki jól járna.

Mi lenne, ha a hétvégék többsége három, vagy inkább négynapos lenne, azaz már csütörtökön vagy pénteken elkezdődnének? Mi lenne, ha a hét nagyobb részét nem a munkának, hanem más tevékenységeknek szentelhetnénk? – teszi fel a provokatív kérdéseket egyik friss írásában David Spencer, a leeds-i egyetem közgazdászprofesszora. Nincs egyedül, az utóbbi időben gyakorlatilag hetente jelenik megy egy-egy olyan tanulmány, amely komolyan vizsgálja annak az elvi lehetőségét, hogy a munkahét ne tartson öt napig.

Fotó: AFP / STR

Spencer rögtön le is szögezi, hogy a felvetés azonnal az utópia kritikáját vonja maga után, ellenzői szerint a gyakorlatban egyértelműen kivitelezhetetlen. A munkamorál hagyományos élharcosai szerint az egészséges és boldog élethez éppen a munkaidő meghosszabbításán keresztül vezet az út, mert a minőségi munka ad lehetőséget arra, hogy a dolgozó teljes életet éljen. A képlet egyszerű: míg a dolgozó ember értéket termel, a munka nélkül lévő csak fogyasztja a javakat, vagyis a társadalom szempontjából az aktívak és minél többet termelők arányának növelése a kívánatos. Ez a kiindulópontja azoknak a kormányzati törekvéseknek is, amelyek egyre több inaktív embert szeretnének a munka világába be- vagy visszacsatornázni, és ez a hagyományos szemlélet állít komoly ideológiai korlátot annak, hogy a munkaidő jelentősebb csökkentése reális feltevés legyen.

Többet dolgoznak, de nem termelnek többet

Önnek olyan a munkája, hogy csak 3 vagy 4 napot dolgozik a cégnél? Vagy önöknél van olyan munkatársa, beosztottja, aki így dolgozik? Bevált ez? Kérjük, írjon nekünk, mesélje el a történetét, levelét várjuk azonlinegazdasag@hvg.hu címre. Köszönjük.

Ugyanakkor egyre több tanulmány számszerűsíti azt, hogy a hosszabb munkaidő nem csökkenti, hanem növeli a társadalom terheit. A mértékadónak számító brit orvosi lap, a Lancet nemrég közölte azt a kutatást, amelynek eredményei szerint a heti 55 órát (azaz napi 11 órát) dolgozók az átlagosnál 33 százalékkal nagyobb kockázattal kapnak stroke-ot, és 13 százalékkal nagyobb valószínűséggel vannak kitéve szívkoszorúér-betegségeknek. Ugyanitt egy másik tanulmány azt bizonyította, hogy az 55 órás munkahét az alacsonyabb jövedelmű állásokban nagy arányban vezet kettes típusú cukorbetegséghez, és a sort nagyon hosszasan lehetne folytatni arról, hogy a hosszabb munkaidő milyen egészségkárosodásokat okoz.

5 x 8 helyett 4 x 10?
Októbertől a Uniqlo ruhaboltlánc japán egységeiben és központi irodáiban 10 ezer alkalmazottnak ajánlják fel a négynapos munkahét lehetőségét. A terhelés valójában nem csökken, hiszen az alkalmazottaknak négyszer 10 órás műszakokban lesz lehetőségük dolgozni, és akár szombaton vagy vasárnap is be kell majd menniük. A lépésre azért szánta el magát a cég, hogy megtartsa azokat a munkavállalóit, akik részmunkaidőt szerettek volna kérni maguknak, mert úgy érzik, a munka mellett nem jut elég idejük a családjukra vagy szabadidős tevékenységeikre.

Felmérések szerint a japán alkalmazottak 22 százaléka többet dolgozik heti 49 óránál, míg az Egyesült Államokban 16 százalékos ez az arány. Egy tavalyi amerikai felmérés szerint a munkaadóknak már 43 százaléka kényszerült arra, hogy legalább a dolgozóinak egy részét engedje a munkahét „összetömörítésére”, azaz a heti 40 óra egyenetlenebb elosztására, hogy elég szabadidőhöz juttassa őket. Az olyan cégek aránya azonban, ahol mindenki megteheti ezt, csak 10 százalék.

Egy kisebb amerikai, online oktatással foglalkozó cég, a Treehouse viszont már sikeresen átállt a 32 órás munkahétre, és az alkalmazottak azt állítják, hogy a csökkentés növelte a termelékenységüket.

Az 55 óra egyébként hagyományosan a hasonló kutatásokban használt mérték, de heti 48 órát vizsgálva is elég rosszak az eredmények, márpedig az Európai Unió erre vonatkozó direktívája jelenleg azt mondja, hogy ennek kellene lennie a felső limitnek, vagyis annál többet elvileg senkinek sem szabadna dolgoznia egy héten. És itt el is gondolkodhat mindenki azon, hogy a szakmájában a heti 48 óra tartása ma életszerű-e, vagy sem, akinél pedig nem, az várhatóan előbb-utóbb alaposan meg fogja terhelni ez egészségügyi kiadásokat.

Az orvosi eredményekből már csak egy – közgazdasági – lépés kimutatni azt, hogy hosszabb távon a túl sok munka a foglalkoztatónak sem jó, mert konkrétan a nyereségét csökkenti. Erre is rengeteg kutatást lehet ma már felhozni, legutóbb a Harvard Business Review foglalta össze a témát, és fő megállapítása szerint korántsem egyértelmű, hogy a több munka nagyobb termelékenységet eredményez. A Bostoni Egyetem professzora, Erin Reid nemrég egy tanácsadócégnél végzett felmérést, amely egyértelműen bizonyította, hogy a főnökök nem tudtak különbséget tenni a heti 80 órát ténylegesen ledolgozó alkalmazottak és azok között, akik csak úgy tettek, mintha annyit dolgoztak volna. A cégvezetők a tesztben szankcionálták ugyan azokat, akikről úgy tudták, hogy keveset dolgoznak, de amikor Reid megnézte, ki mennyit teljesített valójában, nem tudta bizonyítani, hogy a kevesebb időt munkával töltő alkalmazott kevesebbet ért el, mint a sokat dolgozó kollégája.

Becslések szerint csak a stressz okozta egészségügyi problémák évente 300 milliárd dollárba kerülnek az amerikai cégeknek, a hosszabb munkaidő pedig egyértelműen növeli a stresszt – a fenti logikát követve vélhetően feleslegesen.

Sokan otthonról menekülnek a munkába

De miért dolgoznak sokan ma akár 80 órát is egy héten, és miért nem lehet csökkenteni a terhelést? Egyrészt azért, mert a cégvezetők a legtöbb iparágban ma már elvárják, hogy az alkalmazottak munkaidőn kívül is válaszoljanak az e-mailjeikre, felvegyék a telefonjaikat, és ha szükség van rá, akkor túlórázzanak esténként vagy akár hétvégén is. Ez a legegyszerűbb magyarázat, de nem fedi teljesen a valóságot. A munka világában az emberek ugyanis ma már többnyire az anyagi ösztönzők (túlórapénz), a céges kultúra (itt így illik dolgozni) és a technológia (az iroda csak egy gombnyomásra van a telefonon) háromszögében élnek, azaz úgy érzik, hogy olyan „nagyobb erők” befolyásolják a döntéseiket, amelyek ellen nem tudnak, és talán nem is akarnak tenni.

Harmadik elemként pedig még ennél is finomabb, személyes érdekek állnak a háttérben: a személyes ambíció, az elismertség iránti vágy, a munka szeretete (vagy mániája) vagy az egyéni büszkeség. Sőt, számos kutatás azt is bizonyítja, hogy a munkahely sokaknál kevésbé stresszes hely, mint az otthon, és amíg ott időznek, sokkal magabiztosabbnak és összeszedettebbnek érzik magukat. Így aztán könnyen rávehetők arra, hogy ne menjenek korán haza.

Fotó: AFP / Remy Gabalda

A technológiai fejlődés mindenesetre elég nagyot lökött azon, hogy a munkaidő és a szabadidő közötti határok összemosódjanak. Ma már egyenesen nehezíti a munkaidő meghatározását az, hogy otthonról, vagy útközben is lehet dolgozni, de az is, hogy az irodából munkaidőben is lehet magánügyeket intézni. Például ezért sem teljesül az a korábbi várakozás, amely az új technológiáktól várja a munkaidő rövidülését.

A kapitalizmusban ilyen nem lehetne, és mégis van

Az anarchista gondolatairól is híres David Graeber, a London School of Economics antropológia professzora ebben a kérdésben sokkal tovább ment, amikor arról írt, hogy a technológiai fejlődéssel párhuzamosan „felesleges” vagy „szociális érték nélküli” munkahelyek sokasága jött létre, és ez az önmagát fújó lufi az, ami miatt nem lehet a munkaidőt csökkenteni. Tehát technikailag a fejlett világ képes lenne arra, hogy a – világhírű közgazdász, John Maynard Keynes által már 1930-ban megjósolt, de azóta nem teljesült – 15 órás munkahetekkel dolgozzon, ez azonban mégsem történhet meg.

Automatizálunk, de nem igazán lesz kevesebb a dolgozó
Két tavalyi kutatás is arra világított rá, hogy a munkahelyek automatizálása nem szorít ki sok embert a munkaerőpiacról. Azt találta az oxfordi egyetem, illetve egy kutatóintézet elemzése, hogy az Egyesült Államokban, illetve EU-ban az elkövetkező húsz évben a jelenlegi munkahelyek durván felét automatizálják, gépek, szoftverek, robotok végzik majd el a munkát emberek helyett sok munkakörben – mégsem lesz szükség kevesebb vagy érdemben kevesebb dolgozóra. Mert létre is jönnek új feladatok (például mutatkozik arra esély, hogy öt éven belül kifejlesztenek egy olyan műszert, amely képes lesz 15 betegség meghatározására doktor jelenléte nélkül – orvosra mégis szükség lesz, mert ő tudja meghozni a döntéseket, vagy ő fog a nem várt problémákra reagálni, még ha gép is operálja a beteget), amelyeket emberek látnak el (de nem feltétlen az, aki a robotok munkarendbe állása miatt veszíti el a munkáját).

Graeber azzal érvel, hogy a 20. században drámaian csökkent az iparban és a mezőgazdaságban dolgozók száma, vagyis azoké, akik ténylegesen fizikai termékeket állítanak elő, azaz klasszikus értelemben árut termelnek. Ezzel szemben az őket és cégeiket kiszolgáló háttérmunkák aránya óriásira duzzadt, az irodai alkalmazottak, az értékesítők, a tanácsadók, a jogi szolgáltatók aránya 90 év alatt összességében egynegyedről háromnegyedre nőtt (az összes álláshoz viszonyítva). Az automatizálás hatására tehát eltűntek a termeléssel foglalkozók munkahelyei, ez nem meglepetés, de az már igen, hogy ez nem vezetett a kisebb munkaterheléshez.

Az éjszakai pizzafutárra döntően csak azért van szükség, mert vannak, akik késő este még benn vannak az irodában. Ha ők hazamentek volna, talán ez a munkahely nem is jött volna létre, a folyamat tehát önmagát gerjeszti. Az ilyen munkát nevezi Graeber feleslegesnek, amelynek létrejötte – szerinte – a kapitalizmus alapelveivel szöges ellentétben áll, mégis megtörténik. Olyan ez, – írja Graeber – mint az egykori Szovjetunióban a teljes foglalkoztatásra való törekvés, ahol a boltban három eladó szolgálta ki egyszerre ugyanazt a vevőt, vagyis mesterségesen tartottak fenn olyan munkahelyeket, amelyek a szabad versennyel jellemzett kapitalista rendszerekben nem jöhettek létre. Mégis, valami hasonló történik a fejlett világban ma is.

Mindez oda vezetett, hogy a jellemzően irodákban dolgozó, szolgáltató jellegű munkát végző rengeteg alkalmazott a valóságban csak heti 15 órát dolgozik, mert a többi időt a „felesleges” feladatokra pazarolja el. Motivációs szemináriumokat végez, találkozókat egyeztet, szervez, ötletel, és közben a Facebook-profilját frissíti, vagy az esti tévéműsort böngészi. Így lesz a heti 15 effektív munkaórából papíron 40, a gyakorlatban pedig 50 vagy annál is több, amit nem lehet csökkenteni.

Kiegyensúlyozottabb, termelékenyebb, kevesebbet netező alkalmazott

Az ötnapos, mi több, akár 40 óránál is hosszabb munkahét hátrányai az egyik érv a három- vagy négynapos munkahét mellett, de még mivel kecsegtet ez? Carlos Slim mexikói milliárdos, a világ egyik leggazdagabb embere is azt szeretné elérni, hogy távközlési cégbirodalmának dolgozói csak három napot legyenek benn egy héten. Azzal érvel, hogy szerinte a pihentebb dolgozók jobban tudnának teljesíteni, és el is végeznék a szükséges munkamennyiséget – ezt persze úgy, hogy napi 10-11 órán át dolgoznának. Ez már a 33 órás munkahét felé mutat, ugyanakkor Slim azt is szeretné, hogy az alkalmazottai “cserébe” később, 70-75 éves korukban menjenek nyugdíjba.

Fotó: AFP / Olaf Kraak

Vannak felmérések, amelyek azt látszanak alátámasztani, hogy a termelékenység nő a rövidebb munkahéten: sok ember hajlandó lemondani a személyes ügyek intézéséről, netezésről – amelyek egy ötnapos munkahéten, napi nyolcórás munkarendben akár napi 2 órát is elvesznek a munkaidejéből –, ha négynapos munkahétre tér át. Amerikában Utah állam a 2008-ban kitört pénzügyi világválság idején engedélyezte az állami alkalmazottaknak a négynapos munkahetet, és a termelékenység megugrását tapasztalták, amit az ügyfelek is visszaigazoltak. Larry Page, a Google társalapítója is a termelékenységi oldalról közelíti meg és érvel a négynapos hét mellett.

A rövidebb munkahét esetén a dolgozók kipihentebbek, kiegyensúlyozottabbak lesznek, mert lesz idejük és energiájuk a családjukkal, hobbijukkal törődni, foglalkozni. Az ötnapos munkahét gyakrabban jár együtt túlhajszolt, kiégett alkalmazottakkal, márpedig a stressz óriási egészségügyi kiadásokat – betegszabadság, helyettesítés, gyógyszerkiadások – generál. Kiegyensúlyozottabb munkavállaló pedig kisebb eséllyel is betegszik meg – ritkábban fordul elő az, mint az ötnapos munkahéten sok helyen jellemző dolog, hogy ebédidőben vagy munkaidő vége felé lépnek le a beteg alkalmazottak az orvost meglátogatni. A kipihent dolgozó a kreatív dolgozó, erre rájöttek persze egy ideje, főként szellemi munkakörökben fontos ez, és főként nagyvállalatok már ügyelnek arra is, hogy a munkaalkoholistákat arra szorítsák, pihenjenek, lépjenek ki a munkahelyi mókuskerékből.

Óvoda, posta, okmányiroda?
Azon lehet vitatkozni, hogy a négynapos munkahét az állami szférára is vonatkozzon-e, vagyis például iskola, hivatal hétfőtől csütörtökig legyen-e nyitva, vagy maradjon a mostani rend, pénteki zárással. Előbbi esetében a gyerekre vigyázást ugyanúgy a szülő oldaná meg, mint ahogyan most is szombaton, vasárnap megoldja, de a hivatali ügyeket könnyebb lenne akkor elintézni, ha a hivatalok pénteken nyitva lennének – hacsak nem eltolva, keddtől péntekig való nyitva tartással oldanák meg a négynapos munkahetet az államigazgatásban is. A rövidebb munkahét jelentette több szabadidőben alighanem szórakozásra, kulturális élményekre, utazásra több pénzt és időt fordítanának az emberek – ezeknek a szektoroknak a malmára hajtaná a vizet a rövidebb munkahét.

 

 

Forrás HVG.hu

Advertisements