Tags


Hogyan kerül egyetlen magyarként és egyetlen nőként valaki az amerikai jegybank egyik projektjébe? Milyen hibákat követnek el az Amerikába érkező magyar startupok? Mit csinál a tengerentúlon egy angyalbefektető? Milyen összefüggés rendezi egy oldalra a big business, full time és a smart money kifejezéseket? És hogyan kerül mindezek közepébe egy olyan magyar bankár, aki egy évtizede a pénzügyi elit irigyelt tagja volt Magyarországon, de most Amerikában naponta találkozik olyan befektetőkkel, akik mind nagyobb cápák Csányi Sándornál? Szabó Líviát kérdeztük.

hvg.hu: Eltelt már annyi idő, hogy elárulja, miként lett néhány év alatt pécsi közgazdászhallgatóból az OTP oroszországi akvizítora és Csányi Sándor belső tanácsadói körének a tagja? Mekkora szerepe volt ebben a szerencsének, mennyi az ambícióinak?

Szabó Lívia:  Ambícióim, tervek mindig is voltak a fejemben, mert olyan családban nőttem fel, ahol a szüleim – mint a rendszerváltás utáni első vállalkozógeneráció tagjai – állandóan a családi körülmények javításán dolgoztak. Még egyetemistaként ösztöndíjat nyertem az Egyesült Államokba, és aztán már tudtam, hogy nem maradok Pécsen, mert egy multinál akarok dolgozni. Két bőrönddel költöztem Budapestre, 1995-ben. Egy akkor induló startup cégnél, az Euronetnél kezdtem, ami olyan pici volt, hogy közvetlenül az amerikai tulajdonosokkal voltam kapcsolatban. Ennek is köszönhető, hogy hamar marketing- és termékfejlesztési pozícióban is tapasztalatokat szereztem nemcsak a magyar, de a lengyel bankrendszerben is. A cég a bankautomata bizniszben volt érdekelt, és ez indította el a karrieremet.

Mivel az Euronet Worldwide bankoknak szolgáltatott, mindenhová be volt csatornázva. Az OTP-nek, az MKB-nak és a Budapest Banknak is mi voltunk a kártyaelfogadó cége, így rövid idő alatt sok embert megismertem. A bankkártyák vittek át a Budapest Bankot éppen akkor megvásároló GE Capitalhez, ahol a kártyák mellett lakossági hitelekkel foglalkoztam. Mivel sokféle nemzetközi minőségbiztosítási és üzemeltetési előírásai alapján kellett dolgoznom, utólag látom, milyen erős, jellemformáló tréninget is kaptunk. Másképp látod a világot, ha a vállalat, ahol dolgozol, erősebb kultúrát képvisel, mint az ország, amiben vagy. Mivel nekem lételemem a tanulás, és emellett versenyző, sikeréhes alkat is vagyok, itt is elég hamar kiemelt dolgozó lettem. Ennek is köszönhető, hogy a GE-nél találkoztam Tony Feketével, akivel a MasterCard budapesti irodáját felépítettük. Miután a MasterCard megvette az eredetileg Europay néven futó rendszert, egy kis, hatékony csapatot kellett építenünk, amivel az egész kelet-közép európai régiót le tudjuk fedni, ki tudjuk szolgálni.

image01

Fotó: Kati Kereki

hvg.hu: Az OTP-be is ez volt a belépő?

Sz.L.: A MasterCard révén több mint 2000 bankkal voltunk kapcsolatban Oroszországtól Horvátországig. Az OTP akkor már a legnagyobb kártyakibocsátó bank volt, de akkor indult el a regionálissá válás felé, és mivel nekem voltak tapasztalataim már multi cégektől is, és a régióból is, kaptam egy visszautasíthatatlan ajánlatot.

hvg.hu: Mire szólt a felkérés?

Sz.L.: Az fogott meg, hogy – miközben jól ismertem a kártya bizniszt, és vezettem már be a világon elsőként új terméket Kelet-Európában – Csányi Sándor egy alkalommal a cég regionális terjeszkedésről beszélt nekem, és arról, hogy az OTP-nek egységes, új termékekre volna szüksége. Testhez állónak tűnt a feladat és a poszt  – meghívott az elnöki tanácsadók közé azzal a biankóval, hogy ha lesznek külföldi OTP leányvállalatok, akkor ott majd találunk valamilyen, nekem tetsző vezető pozíciót.

hvg.hu: Aztán három év alatt látszólag ellángolt. Mi történt?  

Sz.L.: Az elején kifejezetten élveztem, hogy beviszek némi külföldi látásmódot és energiát az OTP-be. A romániai akvizícióban például az adott sikerélményt, hogy a megvásárolt, kis, török tulajdonú bankból az én feladatom volt kitalálni és elindítani a lakossági üzletágat (fiókokat nyitottunk, versenyképes termékeket dolgoztunk ki, IT-rendszert választottunk, stb.). Aztán amikor Budapesten összefutottam egy korábbi, orosz befektetési bankár kapcsolatommal, felhívta a figyelmemet egy orosz befektetésre. Emlékszem, erről egy keddi napon tettem javaslatot Csányi Sándornak. Megvolt a megvételre szánt bank, és így pénteken már tárgyalni repültem Moszkvába. A cég leggyorsabban lebonyolított akvizíciója volt, és bár rengeteg feladattal járt, hogy három regionális bankból kellett egy nagy országos bankot építeni, ez az építkezés is tetszett. Az engedélyek megszerzése után, 8 hónappal később jöttem haza.

hvg.hu: Mikor jött rá, hogy amit ez után ajánlott a cég, az már nem elég?

Sz.L.: Csányi Sándor több posztot is ajánlott az itthoni szervezetben, de végül kiléptem a cégtől.

hvg.hu: Az csak nekem furcsa, hogy miután volt egy fél éves intermezzója a GIRO élén is, 39 évesen, a tengerentúlon mindent újrakezdett? Most úgy beszélünk, hogy 2009-ben mindent hátrahagyva Amerikába ment, most éppen San Diegóban él egy vitorlázóversenyző feleségeként, van két pici gyerekük. Néhány éve startupokkal foglalkozik, lassan a kockázati tőkebefektető szintjére lép, és mégsem a Szilícium-völgyben él és dolgozik.

image2

Fotó: Maksimilian Dikarev

Sz.L.: Európára jellemző, hogy csak a Szilícium-völgyet látják. San Francisco ma már nem olyan, mint Michael Douglas-szel a San Francisco utcáin című sorozatban. Ma már nem lehet három perc alatt átautózni a városon. Ha minden sarkon egy Tesla töltőállomás lenne, akkor sem biztos, hogy az ember beér a reptérről két óra alatt a banknegyedbe.

Mi San Diegóban élünk. Itt az első borászat vezetője és az első seriff is magyar volt, ráadásul a magyar közösség ma is nagyon aktív. De én a férjemet követve kerültem ide. Hat éve találkoztunk, és itt Amerikában alapítottunk családot. Két kisgyerekkel San Diego az ideális hely: sokat süt a nap, közel az óceán partja és egyébként pedig hegyekkel körbevéve épült a város. Négy éve élünk itt, éltünk több helyen is, és most is rendszeresen járunk a Szilícium-völgybe –  a családdal is, és én hetente, amikor meetingekre megyek. Könnyen elérhető tőlünk: reggel repülőre ülök, este hazarepülök – annyira megterhelő csak, mintha Budapestről Bécsbe menne az ember. Nincs 3 órányi autózásra Los Angeles sem, ahol a Magyar Főkonzulátuson is tudok ügyfelekkel találkozni.

De gazdasági értelemben is szerencsés hely San Diego, mivel a hadsereg (a fejlesztések és a szolgáltatások is) nagy felhajtóerőt jelentenek az itteni üzleti élethez. Emellett azonban igen erős a biotechnológiai, gyógyszeripari szektor hatása is. Az én befektetői kapcsolataim között is nagyon sokan ebből a szektorból jönnek. Amikor megszületett a második gyerekem, már újra networköltem a gazdasági életben. Ebben a közegben nagyon gyorsan eljutottam oda, hogy beleássam magam a startup világba, érdekelni kezdjen az angyalbefektetések és kockázati tőkések világa.

Business angel, venture capital
Az üzleti angyal (business angel) olyan privát pénzügyi befektető, aki a saját vagyonából fektet be a neki tetsző vállalkozásba. Ők a legkorábbi beszállók a cégfejlesztési finanszírozásba, ők azok, akik a legtöbbször a projektek megalapozását segítik “világra”, azt, hogy a jó ötletben lévő potenciált kibontva gyakran a prototípus elkészültéig segítik a startupot.

Az e feletti fejlesztési szint a kockázatitőke-befektetőé (venture capital), aki(k) a termék tökéletesítését és a piaci bevezetését készítik elő. A 100 kérdés-választ publikáló nagy startup puska szerint érdemes a kockázati tőkésekre hallgatni: “Hallgasd meg a tanácsaikat, mert az is plusz infó, aztán dönts és járd a saját utadat.”

A magyar és amerikai “angyalkodás” közti különbségről egy magyar angyal, Gerő Viktor korábban így nyiltkozott a hvg.hu-nak: “Amerikában nemcsak több pénz és tudás áll mindehhez rendelkezésre, de ott az „angyalkodás” kultúrája is sokkal magasabb szintre jutott, mint nálunk. Míg idehaza 3-4 igazán sikeres startup cégre vagyunk büszkék, Amerikában több száz ilyen cég van, és a menedzselésüknek is tradíciói alakultak ki. A sikeres cégek felépítésének tapasztalatait mindennek tetejébe ott előszeretettel forgatják vissza a rendszerbe, amivel gyorsabb és szervesebb fejlődést érhetnek el. Ezzel nincs mit vitázni. Amin lehet, hogy ott ezek a sikeres emberek se ülnek a pénzükön, hanem visszamennek cégeket mentorálni és támogatni.”

hvg.hu: Magyarországon pénzügyi cápának számított, amit a tengerentúlra nyilvánvalóan nem tudott egy az egyben átmenteni. Mennyi időbe telt, hogy a cégéveltechnológiai inkubátorként definiálhassa magát?

Sz.L.: Más oldalról világítanám meg ezt a kérdést. Angyalbefektetőktől (hogy ez mit jelent, azt keretes anyagukban elolvashatja – a szerk.) a specializálódott kockázatitőke-befektetőkig több mint 100 emberrel vagyok kapcsolatban, a hálózatuk tagja vagyok. Sokat jelent, ha egy előszűrt, felkészített cég jelenik meg egy kockázati tőkebefektetőnél és én, mi ebben próbálunk segíteni a közép-európai, sok esetben magyar startupoknak. Amerikát, az itteni piaci elvárásokat csak itt élve lehet megismerni igazán. Az első céges meeting itt mindenhol ingyenes, de a másodikért már fizetni kell. És mivel nem ritka, hogy ha egy amerikainak tetszik az előadott ötlet, ott helyben megírják a csekket, egyáltalán nem mindegy, milyen a cég belépője.

hvg.hu: Ha jól értem, az a munkája, hogy megnevezze, mi hiányzik a startupból ahhoz, hogy sikerrel bekerülhessen a befektetői körforgásba. 

Sz.L.: A cégem, a Moshulu elindításakor volt már mögöttem pár hónapnyi startupos tapasztalat, mivel több mint 200 céget világítottam át. A tapasztalataim leginkább arról szóltak, hogy miközben a magyar cégek nem tudják megfizetni, hogy Los Angelesben vagy a Szilícium-völgyben kezdjék meg az amerikai álom utáni hajszájukat, az önmagában nem elegendő, ha felkínálok nekik egy megfizethető inkubátorházat egy közeli városban. Ezért a saját üzleti modellemet úgy alakítottam át, hogy a magyar és európai vállalatoknak ne csak a helyük legyen meg, ahová letelepedhetnek, hanem az a segítség is, hogy megkaphassanak egy sor olyan támogatást, amivel aztán meg tudnak jelenni itt Amerika-konformú vállalatként. Profi üzleti szolgáltatóhálózatot építettem ki, és csatlakoztam a legnagyobb befektetői klubokba.

Főként IT-cégeket segítek be az Egyesült Államokba, mentorálok, invesztor vagyok, pénzzel segítem őket, tanítgatom azt, aki igényli. Mint egy-egy bébit, akitől azt remélem, hogy hamarosan két lábra áll, és betagolódik az amerikai bizniszbe. De azt is ellenőriznem kell, hogy van-e az elképzelésüknek realitása.

hvg.hu: Egy, a startupépítések szellemi központjaként hivatkozott MIT-t is megjárt cég vezetőjétől azt hallottam, hogy miután itthon kinőtték a lehetőségeiket, egy hét masschuesetts-i fejtágító után mindent teljesen át kellett értékelnie, amit azelőtt évek alatt megtanultak és megtapasztaltak arról, hogy mitől és hogyan lesznek sikeresek. Ez miért van?

Sz.L.: Tipikus helyzetleírás, de nem csak a magyarokat kavarja fel így mindez. Azt kell megérteni, hogy teljesen más világból indulunk, mint ők, mert itt sok minden pont fordítva van, és működik. Például a magyar támogatási rendszer is nagyon eltérő attól, ami itt van, mert Amerikában pillanatok alatt hozzá lehet jutni hitelhez és a tudáshoz, amivel el lehet indítani egy céget (például: hogyan készíts beszámolót, hogyan köss üzletet). Itt 24 óra alatt lehet saját céged, viszont azt valódi tartalommal feltölteni sokkal-sokkal hosszabb időbe kerül. Magyarországon ez fordítva van, miközben az egy teljesen más dimenzióban jelent problémát, hogy a magyar cégeknek odahaza igazából piacuk sincs.

De azt is érdemes fejben tartani, hogy a Facebook sem az MIT-ről indult, és hogy rengeteg más, ma már sikeres cég is van, akik újraírták az üzleti tervüket az első befektetői meeting után.

hvg.hu: Ha a cégalapítás sikerül, akkor elkezdhetnek befektetőt keresni…

Sz.L.: Igen is, meg nem is. Egy amerikai befektetőnek megfelelő előadást, beszédet ugyanis nagy valószínűséggel elsőre nem tudnak összerakni. Ez is teljesen általános hiányosság, bárhonnan is érkezik a cég. Látványos különbséget a cégbemutatók jelentenek, mert egy magyar, lengyel vagy kelet-európai úgy prezentál, hogy befektetőként azt érzed: ez az ember nem magabiztos. Ezért mindig hendikeppel indulnak nem csak a hongkongi vagy izraeli startupokhoz képest, de még az angolul nagyon rosszul beszélő, kínai céget képviselőhöz képest is, mert az ma már úgy áll oda, hogy képes elhitetni, hogy ő most tényleg megváltja a világot.

Ezért van az, hogy egy-egy inkubátorház, ahonnan egyébként évente akár 400 céget is eljuttatnak a befektetők elé, zömmel retorikával foglalkoznak. Fontos a termék, a piacismeret is, de mégis a kommunikációs készségfejlesztésre költik el a legtöbb időt, meg beszédterapeutára és prezentációs terapeutára, mivel azt a legnehezebb megtanítani, hogy ezeknek a cégeknek valójában nem az ütős üzleti tervre kell a legtöbb energiát fordítaniuk. Még nekem is nehéz volt megértenem, hogy nem a papírra leírt számok a fontosak, hanem az, ahogy mindezt prezentálják.

A Szilícium-völgyben több olyan cég is van, melyekbe egyenként több mint egymilliárd dollár a cégérték anélkül, hogy bármelyikük is komolyabb bevételt termelt volna. Nincs még semmiféle bevétel, csak ügyfélszám, meg marha jó marketing és kommunikáció – ezek viszont azt is láttatni engedik, hogy a befektetés idővel busásan megtérül.

hvg.hu: Minimalizálhatók-e az ilyen megrázkódtatások?

Sz.L.: Azt vallom, hogy mindenre fel lehet készülni és mindent meg lehet tanulni akár otthon is. Azt is, hogyan kell a megfelelő beszédtechnikát alkalmazni, azt is, milyen a megfelelő executive summary, és azt is, hogy hogyan kell egy befektető előtt megjelenni. Ennek ellenére azzal szembesülök, hogy Magyarországon sokan ma is azt hiszik: ez nem fontos. Pedig az itt nem mentség, hogy nincs benne a viselkedési kultúrában az, hogy tudd eladni magad.

Gyakran kiderül, hogy a magyar cégvezető nem mentorálható. Nem tudom megértetni velük, hogy vannak dolgok, amiket itt nem lehet megtenni, és vannak, amiket viszont nem úgy kell, ahogyan azt ők gondolják. Észak-, és Dél-Kaliforniában a befektetői kör nagyon-nagyon hasonló abban az értelemben, hogy mindenki ismer mindenkit. Így ha valaki egy helyen elkapálja magát, nem biztos, hogy máshol visszaengedik a porondra.

Nem minden a Szilícium Völgy, de…
A startup “világközpontja”, ahová látszólag minden valamire való startupnak igyekeznie kell, az Silicon Valley. A San Francisco – Palo Alto mikrorégiót tartják a világ legfejlettebb és legfontosabb startup centrumának. Ez azonban nem jelenti azt, hogy máshol ne volnának a feltörekvő cégeket hasonlóan magas szinten segíteni képes, nagy jelentőségű központok. Amerikában is van más is, mint Silicon Valley: Boston és Los Angeles mellett például a Manhattanben működő Silicon Alley. A New Yorkban kialakult vállalkozásfejlesztő scéna IT és biotech fókusszal működik, és olyan nagy befektetőkkel és inkubátorokkal dolgozik, mint a Pfizer, a Johnson & Johnson, a Verizon és a GE. De maga a város is jelentős kockázati befektető, a városvezetés 50 millió dolláros kockázatitőke-alapot hozott létre tavaly decemberben, feltörekvő startupok fejlesztésére.

Amerikán kívül, tradícionálisan London és Berlin lóg ki felfelé a mezőnyből,  mindkét városban elsősorban informatikai innovációval foglalkoznak. De jelentős központnak számít még Párizs, illetve Tel Aviv – utóbbi jelentőségét úgy is kiemeli a szakirodalom, hogy itt óriási mennyiségű starup indul el. Kelet-Európában a lengyel, észt és a magyar startup kultúra teljesítményét ismerik el leginkább.

hvg.hu: Milyen befektetői szintekre épül fel az amerikai startup világ?

Sz.L.: Ha megvan az ötlet, megvan a koncepció, amivel haladni szeretne a cég az USA-ban, akkor az első finanszírozási szint az angyalbefektetőké. Ez 50-200 ezer dollár (forintban mérve 14-56 millió forint) közti támogatási méretet jelent, meg azt, hogy ennek megszerzése eltarthat akár 4 hónapig is. Az ide érkező cégek az időfaktorra a legtöbb esetben szintén nincsenek kellően felkészülve. Azt is értve ezalatt, hogy még ha a döntés sincs is meg, akkor is el kell már kezdeni eggyel magasabb szintre szóló beszámolózást. Ez aSeria-A, ami 0,5-2 millió dolláros (140-560 millió forintos) befektetési nagyságot jelent, és az indulástól számított általában 18. hónapra lehet megszerezni – fontos, hogy ekkora el kell készülnie a terméknek és azt el kell kezdeni értékesíteni. Sokszor itt csúsznak el a cégek, mert ha az ügyvezető folyamatosan a beszámolókkal foglalkozik azért, hogy megnyerje a következő szintű befektetetői kört, akkor épp a vállalatot nem tudja irányítani. Pedig ebben az időszakban ide is egy teljes állású cégvezetőre van szükség – és ez a rendszer ilyen szempontból is elég nehéz egy külföldi vállalat számára.

hvg.hu: Igaz-e az, hogy az amerikai befektetők számára igazán izgalmas dolgok ott kezdődnek, ahol Magyarországon – elegendő tőke-, piacnagyság stb. híján – már nincs is felfelé?

Sz.L.: Ezt nem tudom biztosan, de az igaz, hogy az amerikai startup világ minden szempontból nagyon nagy számokkal dolgozik. A számok mellett azonban az egyik legizgalmasabb jellemző itt, hogy az angyalokbefektetésként a tudásukat is a cégbe adják. Ezt smart money-nak hívják, és valójában egy hozzáadott szellemi, szakmai támogatást, kapcsolatrendszert takar. A jelentősége az, hogy miközben 10 millió dollárt egy tehetősebb nagymama is adni tud, ezt az összeget is érdemesebb egy szakmai befektetőtől kérnünk, mert ő képes végigvinni a céget a sikerig. Ami a munkájukat még értékesebbé teszi az tömeges jelenlétük, az, hogy sokan adnak vissza abba az ökoszisztémába, amiből a saját sikereiket származtatják.

hvg.hu: Hány órát dolgozik egy héten? Mennyi energiát kell befektetnie?

Sz.L.: A késő éjszakázás és a hajnali kelés munka miatt régóta rutinból megy. De már az is, hogy miközben reggel a gyerekeket úszásra viszem, közben telefonokat intézek, és ugyanezt rendszeresen produkálom tankolás közben is, szóval igazi mobilmunkás vagyok. A már futó projektek mellett minden héten van igazgatósági ülés néhány cégnél, amikben igazgatósági tag vagyok, de emellett külön is megnézek magyar céget, akik vagy ide jönnek, vagy én megyek hozzájuk, San Franciscóba, Los Angelesbe, New Yorkba, mikor hol találkozunk. De azt is megtanultam, hogy az egyensúlyt és a prioritásokat a kezemben tartsam.

image3

Fotó: Kati Kereki

Ezért is alakítom úgy a dolgaimat, hogy lassan már a működő cégek felé tolódok el. A startupokról egyre inkább a 2. vagy 3. szintű befektetési szintig eljutókkal foglakozom. Befektetőként egy-egy startup – bár nagyon izgalmas és élvezetes is tud lenni, de – elsősorban rengeteg munkát jelent. Most három startupom van, amibe befektettem.

hvg.hu: Mindezek mellett mikor jut ideje az amerikai jegybanknak számító FED-nek is dolgozni?

Sz.L.: Nem érzem kezelhetelenül sok feladatnak azt, hogy a cégem mellett dolgozok az Amerikai-Magyar Kereskedelmi Kamara alelnökeként, és hogy igazgatósági tag vagyok egy helyi private equity (kockázati tőkés) cégben, vagy hogy napi munkakapcsolatban vagyok olyan önálló invesztorokkal, akik egyenként nagyobb cápák, mint Csányi Sándor, és hogy bent vagyok az USA legnagyobb angyal network hálózatában (Tech Coast Angels) is, ami további feladatokat jelent.

Az pedig talán a legjobban definiálható elfoglaltságom, hogy az Egyesült Államok központi bankjának jelenleg havi 20 órát dolgozok. Ez a FED-projekt most indult, és céljai hosszútávú, átfogó, évekig tartó feladatok. Kiváló emberek vannak a projektben, én vagyok az egyetlen magyar és az egyetlen nő is.

Nekem, mint volt pénzügyi szakembernek, a legnagyobb presztízsű felkérés, aminek eleget tehetek, az az, hogy részt vehetek egy új real-time (valós idejű) pénzügyi rendszer létrehozásában. Az európai tapasztalataim, és a szektorból szerszett tudásom egy egészen új megközelitést ad a munkánkhoz. A felkérés pedig – amellett, hogy nagy presztízsű munka – jól pozícionál engem a szakmában.

Advertisements